2012.06.17.
12:20

Írta: Manéla

Agyramenés

Azt hiszem, egy kicsit elhamarkodott volt felvállalni ezt a kapcsolatot. Még csak tizenhat órája tartózkodom a házában, de már az agyamra megy. Mindent háromszor kell elmondani neki, mire felfogja. Vagy még akkor sem. Például, hogy dolgozom, kábé még kétnapi munkám van a regénnyel. Erre háromórányi munka után ideáll a hátam mögé és kérdezi, hogy végeztem már? Mehetünk sétálni? Nem, édesem, még folyamatosan dolgozom. De hát látom, hogy már kevés van hátra! - jegyzi meg. Mert ő olyan sok fordítást csinált már (még Office-a sincs, sőt azt sem tudja, mi az...), hogy jobban tudja, mennyi idő nekem még X oldal. És ha nem pattanok fel, hogy vele foglalkozzam, akkor meg van sértődve, hogy a munkám fontosabb... És még pár ilyen apróság.

Tegnap kicsit bosszúsan értem a találkozási pontra, mert 25 percet kellett várnom a villamosra, amivel 24 megállót zötyögtem, 40 percen keresztül, és elfelejtettem ásványvizet tenni a táskámba, ki voltam tikkadva. Kérdezte, mi a bajom, mondtam, hogy csak feszült vagyok, mert sokat kellett állni a megállóban és szomjas vagyok. De csak nem indította be a kocsit, hanem kérdezi, hogy menjünk-e sétálni. Ne menjünk, édes, hanem menjünk haza hozzád, mert szomjas vagyok. De nem mentünk, hanem megálltunk valahol giroszt venni, éppen elfogyott a rizs, várni kellett, ezért addig elmentünk tojást venni, aztán visszamentünk a giroszoshoz, álltunk a negyven fokban még húsz percet, mert addigra meg pont sokan kerültek elénk a sorban. Kicsit nem volt jókedvem, és Robi firtatta, hogy mi a bajom. Megnyugtattam, hogy semmi, csak szomjas vagyok és szeretnék már nyugiban kiülni az udvarán, vacsorázni és inni egy ásványvizet.

De még útban hazafelé kétszer megkérdezte, mi a bajom, mert csendben ültem csak, és addigra már úgy felhúztam az agyam, hogy ötödször elmondtam neki, hogy ugyanaz, mint az előbb, szakadjunk le a témáról. Erre azt mondja, hogy milyen dühös vagyok. Nem voltam dühös, ha dühös vagyok, akkor nem ülök nyugiban és nem iszom csendben az ásványvizemet. De hiába hívtam fel erre a tényre figyelmét, ragaszkodott hozzá, hogy dühös vagyok (csendben ültem és néztem ki a fejemből....). Ismét megkértem, hogy ne rugózzunk ezen, lazítsunk el, és akkor mindjárt rendben lesz minden, nem leszek már szomjas, élvezem a természet hangjait, csak ilyenkor szeretek csendben lenni, amíg el nem múlik a feszültségem, de ha hússzor rákérdez mégis, akkor már nekem is sok. De akarta tudni, mi a bajom, és elismételtem, hogy 25 percet kellett állnom a kurva melegben, és sokáig döcögött a villamos, mire beért a végállomásra, és utána még autókáztunk hozzá, meg előtte vártunk a kajára. Egy koszos, lepattant helyen, de ezt már megtartottam magamnak. Erre azt mondta emelt hangon, hogy nehogy ne bírjak már ki 40 perc utazást, amikor neki kocsival fél óra elmenni hozzám.... És ha így hisztizek, inkább máskor eljön értem kocsival. Azt hittem, lerúgom a székről (addigra már tényleg dühös voltam). De visszafogtam magam és halkan csak annyit mondtam, hogy nem a 40 perc utazás volt sok, hanem az egész együtt, hogy annyit kellett várni, de eddigre már én is untam, hogy századszor mondom el, és jogosan háborodik fel, hogy hisztizek 40 perc villamosozástól :))))))) Már majdnem röhögtem. Aztán még éjjelig legalább háromszor vagy négyszer visszatért a témára, hogy én hű, de milyen dühös voltam és ilyenkor hogy be van szarva tőlem. Megpróbáltam neki elmagyarázni az ingerült és a dühös fogalmak közötti különbséget, mindannyiszor az mondta, hogy oké, érti, de aztán megint újból előrángatta a témát. Akkor már annyira ki voltam akadva, hogy majdnem felálltam és hazamentem. De inkább ráhagytam, és azon gondolkoztam, hogy fogok én ebből kimászni úgy, hogy ne csináljak hülyét magamból az összes barátom előtt, akik már úgy tudják, hogy ő a párom.

Aztán még éjjel kiakasztottuk egymást a bölcsességekről alkotott ellentétes véleményünkkel. Ő szeret ilyen bölcs idézeteket mondogatni, írogatni, én pedig mondtam, hogy nekem az ilyesmi nem fekszik, mert szerintem minden élethelyzet más, az adott szituáció és a benne résztvevők viselkedése, személyisége határozza meg, hogyan kell, lehet cselekedni, ezért a bölcsességek nem igazán követhető életmutatások. Erre rohadtul kiakadt, hogy nincs igazam. Mondtam szelíden, hogy ez nem olyan, hogy valakinek igaza lenne, vagy nem, hanem egyszerűen én nem szeretem a bölcsességeket. Ja, az egész úgy kezdődött, hogy valamit sérelmezett, hogy mit hogyan csinálok, és beidéztem neki az egyik kedvenc bölcsességét: "Gondolj arra, hogy ha valakinek valami gondja van veled, az az ő gondja." Rá akartam mutatni, hogy ez akkor rá is igaz, ha velem baja van, az az ő baja. Igazából én ezt abszolút nem így gondolom, egy kurva nagy marhaság, és így akartam finoman az orra alá dörgölni, hogy ezek a bölcseletek csak jól hangzó frázisok. De rohadtul berágott, hogy én mindent kiforgatok, úgy alakítom a beszélgetést, ahogy nekem tetszik....... :) Én meg ráhagytam, mert addigra már totál szarul éreztem magam, eljutottam arra a pontra, hogy beláttam, abszolút más az értékrendünk és a felfogásunk, de főleg a fogalmi rendszerünk.

Azért nem olyan vészes, mert számításba kell vennem, hogy én is most totál feszült idegállapotban vagyok és mindenre érzékeny. Ettől függetlenül a pasi az agyamra megy.

Nem is tudok rajta kiigazodni. Mert vegyük a szexet. Állandóan bújik hozzám, simogat, csókolgat, ami szuper. Ettől rögtön feláll a farka, és elkezdünk szexelni, ami még jobb. Hú, nagyon jó! Aztán pihenünk és kezdődik elölről. És el van ájulva magától, meg tőlem, hogy milyen szűk vagyok, ez őrjítő (amúgy nem, teljesen átlagos vagyok), és hogy vele még sosem volt ilyen, nem ismer magára, hogy folyton kíván és ennyiszer feláll neki. De utána meg panaszkodik, hogy nem hagyom pihenni. Én!! Vagy hogy megint felhúztam! Én! Amikor ő matat rajtam folyton, taperol, csókolgat, simogat, ölelget. Mit tehetek én arról, hogy bejövök neki ennyire? Reggel fél ötkor is arra ébredtem, hogy megkívánt és bár szívesebben aludtam volna, mert ma dolgoznom kell, hajlottam én is egy kis mókára. Aztán megint aludtunk, és amikor újra felébredtünk hétkor, én bújtam oda hozzá, csak úgy, jó reggelt öleléssel, erre mondja, hogy ő nem bír ám ennyit, de aztán amikor arrébb akartam gurulni, megcsókolt és ismét ettől tettre kész lett és nem engedett el, hanem újra... Megint kicsit később a kávémmal odaültem mellé, hogy most már megyek dolgozni, milyen kár, hogy dolgoznom kell, mert egész nap csak... Erre totál kiakadt, hogy milyen pasijaim voltak nekem, akik állandóan csak tudtak? Biztos a fiatal fiúkhoz vagyok hozzászokva, és ő öreg már ehhez és már fáj a heréje. Jól van, nyugi, csitítottam, én csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy szívesebben lennék veled, mint a laptop mellett. Amúgy is ő hősködött, hogy ő bármennyit bír, és amikor mondtam neki (még múlt héten), hogy majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább, torka szakadtából hahotázott. Szóval most a kis kiakadása után mondtam neki, hogy OK., nem akarom én őt kizsigerelni, majd akkor szeretkezünk, amikor neki jó, már készen áll rá, nem akarok én ebből problémát, és nem akarom, hogy fájdalmai legyenek. Erre magához húzott, hogy jól van na, elkezdett simogatni, megfogta a fenekem és hörgött egyet, hogy nem igaz már... ugyanis megint állt neki. Ránéztem kérdőn, hogy akkor most szabad vagy nem szabad... Nyilván megint szexeltünk, és isten bizony nem én izgattam fel... De ebből megint az lesz, hogy én nem hagyom békén. Le is ment az alagsorba aludni, mert ott hűvös van, én itt fent dolgozom már 9 óra óta, ő még alszik. Illetve az előbb feljött, hogy hallja, hogy motoszkálok (vizet melegítettem a 3in1-hez), biztos unatkozom. Nem unatkozom, dehogy, dolgozom, tudod!

Szóval meg kell egymást jobban ismerni, kipuhatolni, kinek mi mit jelent, főleg a fogalmi jelentések, mert ezekből irtó nagy félreértések lehetnek és ilyen súrlódások.

Mindenesetre, amikor szexelünk, akkor imádom őt, de amikor nem, akkor nagyon nehezen viselem a közelségét, a dolgait, hogy állandóan rajtam csüng, és ez nem jó jel.

Most kelt fel, és négy perc alatt háromszor kérdezte meg, hogy haladok.

1 komment

Címkék: ego pasik

A bejegyzés trackback címe:

https://manela.blog.hu/api/trackback/id/tr465634528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2012.06.18. 01:57:44

Mikor már sokadszor kérdezte meg, miért vagy dühös, én hangosan felnevettem. Ja-ja, minek kell annyi hisztizni egy kis vízért.
Nem néztél fel rá eléggé. A bölcsességeire.
Ezért mintegy lehúzta a munkát, hogy miért nem vagy még vele kész, kvázi mit tökölsz annyit. Hááát, nem egy lelki társ..., és az önbizalmad se tupírozta, ami a szellemi részt illeti. Azért sajnálom. Mindig kopik a hit.
Kékróka
Ui.: magamba belegondolva, a nevetés után, hálát adtam, hogy ezt nem kell átélnem most. Merthogy nekem is volt hasonló:)